>
>
>
>
>
>
>
>
>

 

 



Kultúrtáj, kulturális kategória


A Hortobágyon keresztül utazó avatatlan látogatónak a végeláthatatlan füves puszta láttán az az első benyomása, hogy gyakorlatilag talán nincs itt semmi, csak a végtelen horizont. A tekintetet is csak ritkán akasztja meg egy gémeskút, csárda vagy tanya, kisebb fa- vagy bokorcsoport. Mégis mi az, ami miatt az UNESCO Világörökség Bizottsága 1999-ben a Nemzeti Parkot felvette a Világörökségi Listára? A Hortobágy egy olyan, a pásztorközösségek által megművelt kultúrtáj, mely az ember és a természet kétezer éves, hagyományos és kíméletes földhasználaton alapuló, harmonikus együttmőködésének kiemelkedő példája. Európa legnagyobb összefüggő, természetes füves pusztája, mely nem az erdők kiirtása eredményeként jött létre, hanem emberi tevékenység révén, és képes volt megőrizni biológiai sokféleségét.

A leghíresebb magyar puszta fogalommá vált, és nemzetközi szinten mondhatni régebb óta ismert és elismert mint hazánkban. 1967. decemberében a Pro Natura akció keretében 22 világhírű tudós memorandumban kérte a magyar kormányt, hogy a Hortobágy egyedülálló természeti és kultúrtörténeti értékeit nemzeti park formájában őrizze meg. Ennek eredményeként 1973-ban 51 ezer hektáron létrejött Magyarország első nemzeti parkja, melynek területe napjainkra már elérte a 82 ezer hektárt - ezzel ma az ország legnagyobb összefüggő védett területe. A Hortobágyi Nemzeti Park teljes egészében UNESCO Bioszféra Rezervátum, közel egyharmada pedig nemzetközi jelentőségű vizes élőhely, melynek védelmét a Ramsari Egyezmény külön biztosítja.

A kiaszott szikes puszta láttán nehéz elhinni, hogy e táj arculatát döntően a vizek formálták. A Hortobágy sekély mélyedéseinek nagy része a jégkorszak végétől a XIX. század közepéig a Tisza és a Berettyó szabad árterülete volt, melyek vize gyakran öntötte el a területet, hordalékával termékeny talajtakaró feltételeit biztosítva, míg néhány helyen a víz akár egész éven át megmaradt, vizenyős területeket, tocsogókat, mocsárrendszereket létrehozva. Honfoglaló őseink egy nagy kiterjedésű mocsarakkal, szikesekkel, rétekkel tarkított tájat találtak itt.

Az ember jelenléte e térségben már a fiatalabb kőkorszakban is bizonyítható: elsősorban a réz- és bronzkor folyamán emelték a (köznyelv által kunhalmoknak nevezett) kurgánok nagy részét. A kurgánok mesterséges eredetű, tájképi, régészeti, botanikai, zoológiai és kultúrtörténeti szempontból kiemelkedően fontos mesterséges eredetű képződmények - lakódombok, sírhalmok, őrhalmok és határhalmok. Méretük változó: átmérőjük 20-90 méter, relatív magasságuk 0,5-12 méter. Alaprajzuk többnyire a körhöz közelítő ovális.

A középkorban a falvak kialakítása jelentette e tájon az ember legmarkánsabb tájképi beavatkozását - erről ma már csak néhány templomrom tanúskodik. Az Alföldön keresztülvezető fontos kereskedelmi útvonalak (mint például az erdélyi sóbányák kincsét szállító "sóút") mentén épültek fel 10-12 kilométerenként - többségében a XVII. században - az utazókat kiszolgáló csárdák, valamint a vízborítás idoszakában a közlekedést megkönnyítő hidak. Ezek egy híres utóda és legismertebb példája, mely a Hortobágy egyik szimbólumává is vált, az 1827-ben megépített Kilenclyukú-híd. Szintén a magyar puszta szimbólumaként ismeretesek az eredetileg az állatok itatására szolgáló gémeskutak.

Az 1846-os év hozta meg a Puszta életében a legjelentősebb változást: megkezdődött a Tisza szabályozása. Ezt követően a kanyarulataitól megfosztott, gátak közé kényszerített folyó egyrészt nem öntötte el többé termékeny iszapjával a Hortobágy laposait, másrészt pedig nem táplálhatta közvetlenül a holtágak és távolabbi területek mocsárvilágát sem. Ez a szikesek kiterjedéséhez vezetett. E gondon az 50-es évektől ismételt beavatkozással igyekeznek segíteni: a Hortobágyot csatornákkal hálózták be.

A táj területének döntő hányadát ma természetes élőhelyek - sziki gyepek és sziki legelők, löszpuszták, ártéri erdők és ligetek - képezik, valamint egy mocsarakból, tavakból és holtágakból álló "vízország" alkotja, a mozaikos talajviszonyoknak köszönhetően változatos és gazdag növény- és állatvilággal. A területnek viszonylag kisebb hányadát borítják mesterséges vizes előhelyek (a halastavak összterülete 6 ezer hektár), ezek mégis nagy jelentőségűek, mivel együttesen a világ egyik legnagyobb mesterséges halastórendszerét alkotják.

Ha a Hortobágy állatvilágáról esik szó, először talán mindenkinek a szilaj állattenyésztéssel meghonosodó szürke marha és rackajuh, valamint a mangalica sertés és a nóniusz ló jut az eszébe. A Hortobágy azonban nemzetközileg is kiemelt fontosságát sajátos madárvilágának köszönheti. A mocsarak és halastavak a madarak fészkelésének és vonulásának európai jelentőségű helyszínei: eddig 342 madárfaj előfordulását regisztrálták itt, melyek közül ezidőtájt 152 fészkel is a Nemzeti Parkban. A Magyarországon átvonuló darvak 95 %-a a Hortobágyon megpihenve repül tovább, az eddig megfigyelt legnagyobb éjszakázó darutömeg 55 ezer madarat számlált. A daru- és vadlúdvonulás az itteni madárvilág életének egyik legszebb, nemzetközi hírű látványossága. Ez az élettere Közép-Európa legnagyobb kanalasgém-állományának és számos más gémfajnak, a batlának és kárókatonáknak, valamint igen fontos költő- és vonulóhelye számos énekesmadárfajnak.


Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság
4024 – Debrecen, Sumen u. 2.
Tel.: 06 / 52 / 529-920
Fax: 06 / 52 / 529-940
E-mail: hnp@www.hnp.hu

Honlap: www.hnp.hu

Egyéb linkek:
www.hortobagy.hu
http://whc.unesco.org/sites/474rev.htm (az UNESCO határozata)


     
     

    tovább >>