A világörökségről
1972.
november 16-án született meg az ezidáig legjelentősebb
eszköz földünk egyetemes természeti és
kulturális értékeinek megőrzésére:
az UNESCO Világörökség Egyezménye.
Az Egyezmény olyan egyedülálló jogi
eszköz, amely globális felelősségvállalást
tesz lehetővé a világ kulturális és
természeti értékeinek megóvásáért.
Elfogadásának előzményei jóval
korábbra nyúlnak vissza. Már az I. világháború
után felmerült egy nemzetközi mozgalom alapításának
gondolata az Európán kívül fekvő
kulturális és természeti javak védelmére,
a nemzetek közösségében azonban csak az
asszuáni-gát építése kapcsán
tudatosodott igazán ennek fontossága.
Az
egyiptomi kormányzat az ötvenes években döntött
egy víztározó létesítérésől
Asszuánnál, a Nílus alsó folyásánál.
A hatalmas építkezés terve a politikai fejlemények
miatt (Egyiptom eltávolodása a Nyugattól)
az ország számára a nemzet nagyságának
és identitásának szimbólumává
is vált – így az Abu Simbeli templomoknak,
a még nagyrészt feltáratlan, több évezredes
egyiptomi-núbiai kultúra kiemelkedő műemlékeinek
elárasztása sokadrangú kérdéssé
degradálódott. A régészeti emlékek
visszafordíthatatlan pusztulásának híre
óriási visszhangot váltott ki világszerte
és megmentésükre 1959-ben, az UNESCO kezdeményezésére
nemzetközi kampány indult.
Abu
Simbel és Philae templomait hatalmas kőtömbökre
darabolták és egy közeli, a későbbi
víztükör fölé nyúló
mesterséges dombon ismét felépítették.
Az akció kereken 80 millió dollárba került,
amelynek felét 50 állam teremtette elő. Ez mutatta
meg az összefogás fontosságát, azaz
hogy a kiemelkedő értékkel bíró
kulturális javak megőrzésének felelőssége
a nemzetek közösségének együttes
feladata. Rávilágított továbbá
arra is, hogy léteznek olyan műemlékek, amelyek
az egész világ, az egész emberiség
számára rendkívüli és egyetemes
jelentőséggel bírnak és amelyek sorsa
nem függhet egyes államok kormányzatának
döntéseitől. Szükségessé vált
egy államok felett álló jogi eszköz
megalkotása, amelynek segítségével
az egyes államok szuverenitásába történő
beavatkozás nélkül lehet biztosítani
a hasonló értékek védelmét.
Ezen előzmények
után dolgozta ki az UNESCO az ICOMOS-szal (Műemlékek
és Történeti Együttesek Nemzetközi
Tamácsa) együttműködve az egyezményt
a kulturális örökség védelmére.
Egy 1965-ös, washingtoni konferencián született
meg a gondolat, hogy ezt az egyezményt kiterjesszék
a természeti örökségre is, azaz hogy a
kulturális emlékek megőrzését
összekössék a természeti helyek védelmével.
A konferenciát „World Heritage Trust” címmel
rendezték – ekkor született meg a „World
Heritage” azaz világörökség fogalom.
Az IUCN (Nemzetközi Természetvédelmi Unió)
1968-ban fogalmazta meg – az ICOMOS előterjesztéséhez
hasonlóan – javaslatait a természeti értékek
védelmére.
A közös
indítványt az Egyesült Nemzetek 1972-es stockholmi
konferenciáján terjesztették elő.
A résztvevő államok egyhangúlag döntöttek
a szövegjavaslatról, amelyet az UNESCO Közgyűlése
„Egyezmény a világ kulturális és
természeti örökségének védelméről”
címen még ugyanebben az évben elfogadott.
Az Egyezmény ratifikálása után 1978-ban
vették fel az első helyszíneket a Világörökségi
Listára.
A
Világörökség Egyezmény azóta
– tagállamai számát tekintve –
a világ egyik legnagyobb és legsikeresebb szervezetévé
nőtte ki magát: 1972. óta már 180 állam
csatlakozott hozzá, többen, mint az UNESCO bármely
más akciójához.
_______________________________________________
<<vissza
kapcsolatfelvétel
elérhetőségeink
további linkek
