Mi köti össze a gízai piramisokat a Galapagos-szigetekkel, az athéni Akropoliszt az aggteleki cseppkőbarlangokkal, vagy az inka Macchu Picchut a Hortobággyal? Mindegyik elmúlt idők és kultúrák tanúja, felbecsülhetetlen értékű, emberkéz által alkotott kulturális vagy évmilliók alatt keletkezett természeti kincs, amelyek pusztulása súlyos és pótolhatatlan veszteséget jelentene az egész emberiség számára. Védelmük ezért nem csak egy adott ország, hanem a népek közösségének feladata.

Földünk kulturális és természeti örökségnek gondozása és megóvása érdekében hozta létre az UNESCO, az Egyesült Nemzetek Oktatási, Tudományos és Kulturális Szervezete 1972. november 16-án az „Egyezményt a világ kulturális és természeti örökségének védelméről”. Az Egyezményhez mostanra (2005. július) már 180 állam csatlakozott – ezáltal tehát nemzetközi szinten a legjelentősebb eszköz, amelyet a népek közössége valaha is megalkotott egyetemes értékei védelmére. A Világörökség Egyezmény aláírásával valamennyi Részes Állam kötelezettséget vállal arra, hogy a saját területén fekvő világörökségi helyszíneket óvja és megőrzi a későbbi generációk számára, illetve hogy lehetősége szerint hozzájárul a Világörökségi Listán szereplő helyszínek védelméhez.

A Világörökségi Listára való felvételről az UNESCO Világörökség Bizottsága dönt, amely évente egyszer ülésezik. A felvétel szigorú feltételeinek 2005. júliusáig összesen 812 helyszín felelt meg 137 állam területén. Közülük 628 kulturális, 160 pedig természeti kategóriában vált a Világörökség részévé. További 23 helyszín besorolása egy ún. „vegyes” kategóriába történt, mivel ezek mind a kulturális, mind a természeti kategória kritériumainak megfelelnek.