Pécsi
ókeresztény sírkamrák (2000)
Kulturális kategória |
|
A
római kori Sopiane - a mai Pécs - IV. századi
ókeresztény temetőjét a Világörökség
Bizottság 2000-ben azzal az indokkal vette fel a kultúrtörténeti
kincsek listájára, hogy a feltárt építményegyüttes
építészetében és falfestészetében
rendkívül sokoldalúan és összetetten
szemlélteti az északi és nyugati római
provinciák korai keresztény temetkezési
építészetét és művészetét.
A föld alatti sírkamrák és emlékkápolnák
a késő római kori Európában
élt keresztény közösségek kitartásáról
és hitéről tanúskodnak, valamint bemutatják
egy máig ható és napjainkig élő
kultúra és civilizáció gyökereit.
Sopianét
a Kr. u. II. század elején alapították
a rómaiak. A IV. századra már virágzó
tartományi székhellyé és a kereszténység
egyik jelentős központjává vált
- és maradt is keresztény kegyhely, hiszen Pécs
1009 óta püsköki székhely. Az ókori
város ókeresztény közösségétől
számos sírépítmény, sírkamra,
épített sír, kápolna és mauzóleum
maradt ránk. Többnyire a földfelszín
alatt épített sírkamrák fölé
emelték a kápolnákat, így a kétszintes
építmények kettős feladatot láttak
el: egyszerre szolgáltak temetkezési helyként
és szertartások céljára. Annak ellenére
azonban, hogy a föld alatt épültek, sosem voltak
katakombák - lévén nagyrészt a IV.
században emelték őket, amikor a kereszténységet
a Római Birodalomban már nem üldözték.
Szórványos források már a XVIII.
század elején is említést tesznek
római kori leletekről, a tudományos feltárás
azonban csak a Péter-Pál sírkamra 1782-es
felfedezésével indult meg. A jelenleg legutolsó,
az alaprajzilag egyedülálló nyolcszögű
sírkamra feltárása 2000-ben kezdődött.
A közben eltelt több mint két évszázad
során a középkori városfalon belül
összesen 16 sírkamrát és több
száz sírt tártak fel, valamint több
ezer késorómai lelet került napvilágra.
A viszonylag kis területet átfogó ókeresztény
temetői épületegyüttes az Olaszországon
kívüli nekropoliszok közül a legnagyobb
és legjelentősebb, falfestése csak a Róma
városi katakomba-festészethez hasonlítható.
A nagyon jó minőségben megmaradt falképeken
ikonográfiája egyszerre tükrözi a kor
egyetemes gondolatvilágát és tartalmaz
helyi, egyedi elemeket is.
A
sírkamrákat eleinte római számozással
azonosították a feltáró régészek,
a bennük található festmények szerint
azonban a köznyelv hamarosan elkeresztelte őket - az
I. számú például Péter-Pál
sírkamra néven ismert, a II. számú
a Korsós sírkamra.
1975-ben,
a Szent István tér átalakításakor
került felszínre a IV. század végén
épült Ókeresztény mauzóleum,
egy nagyméretű, egyhajós, keletre tájolt
kápolna. Alatta egy tőle szerkezetileg független,
vele egyidőben épített, kisebb méretű
sírkamra található. Az épületegyüttest
feltehetőleg egy fontos személy tiszteletére
emelték, akinek III. századi fehér márvány
szarkofágja a sírkamra déli oldalán
áll. A sírkamra többi falát falfestmények
- bibliai tárgyú freskók és növényi
ornamentika - borítja.
Az
I. számú - Péter-Pál - sírkamra
talán a legismertebb pannóniai ókeresztény
építmény, hiszen már 1782 óta
tudnak létezéséről. Nevét onnan
kapta, hogy a bejárattal szembeni főfalon Péter
és Pál apostolok mutatnak rá a Jézus
jelenlétét szimbolizáló Krisztus-monogramra.
E dongaboltozatos sírkamra teljes belső falfelületét
is bibliai jeleneteket ábrázoló freskók,
valamint gazdag növényi és állati
ornamentika díszíti.
1939-ben
tárták fel a II. számú, Korsós
sírkamrát, bár már a XVIII-XIX.
század fordulóján rábukkantak egy
mélypince építésekor. Az észak-déli
tájolású, kétszintes építmény
itt is egy sírkamrából és a felette
elhelyezkedő kápolnából áll,
melyben szertartásokat is tartottak, vagy itt emlékeztek
meg az elhunytról halála évfordulóján.
A sírkamra északi felében egy kis fülkét
alakítottak ki, melynek falán kancsó és
pohár ábrázolása látható
- ennek a képnek köszönheti nevét a
sírkamra.
Az
előbbiektől eltér a sírkamra az Apáca
utcában. Különlegességét az adja,
hogy itt nem épült sírkamra szint, a négy
sír a padlószint alá mélyített
üregekben található. Az épület
északon apszissal zárul, melyben Kr. u. 390 körül
egy félkör alakú ülőpadot alkítottak
ki és egy kőből készült oltárt
helyeztek el, mely minden valószínűség
szerint az itt nyugvó halottak halálának
évfordulóján megtartott "lakoma"
céljára szolgált.
Mindenképpen
említést érdemel még a Cella trichora
és a Cella septichora is. A Cella trichora, azaz a három
apszisos temetői kápolna jellegzetes ókeresztény
sírépület volt: téglalap alakú
középterére északon, keleten és
nyugaton apszisokat építettek, délen pedig
egy előcsarnokot. A hétkaréjos temetői
épület (Cella septichora) egyedi felépítésű:
egy nyújtott nyolcszögű középteret
hét, a kelet-nyugati irányú főtengely
köré csoportosított karéj zár
körül.
Az
1600 éves pécsi ókeresztény temető
tehát csodálatosan mutatja a késő római
temetkezési gyakorlatot és halotti kultuszt. Rómán
kívül Pécsett maradt fenn a legnagyobb és
legjobb minoségű, ilyen típusú korai
keresztény együttes, melynek értékét
még növeli, hogy a IV. században emelt kultikus
épületek olyan állapotban maradtak meg, amilyenben
a népvándorlás korában voltak.
GALÉRIA
