Hortobágyi
Nemzeti Park - a Puszta (1999)
Kultúrtáj, kulturális kategória |
|
A
Hortobágyon keresztül utazó avatatlan látogatónak
a végeláthatatlan füves puszta láttán
az az első benyomása, hogy gyakorlatilag talán
nincs itt semmi, csak a végtelen horizont. A tekintetet
is csak ritkán akasztja meg egy gémeskút,
csárda vagy tanya, kisebb fa- vagy bokorcsoport. Mégis
mi az, ami miatt az UNESCO Világörökség
Bizottsága 1999-ben a Nemzeti Parkot felvette a Világörökségi
Listára? A Hortobágy egy olyan, a pásztorközösségek
által megművelt kultúrtáj, mely az
ember és a természet kétezer éves,
hagyományos és kíméletes földhasználaton
alapuló, harmonikus együttmőködésének
kiemelkedő példája. Európa legnagyobb
összefüggő, természetes füves pusztája,
mely nem az erdők kiirtása eredményeként
jött létre, hanem emberi tevékenység
révén, és képes volt megőrizni
biológiai sokféleségét.
A leghíresebb magyar puszta fogalommá vált,
és nemzetközi szinten mondhatni régebb óta
ismert és elismert mint hazánkban. 1967. decemberében
a Pro Natura akció keretében 22 világhírű
tudós memorandumban kérte a magyar kormányt,
hogy a Hortobágy egyedülálló természeti
és kultúrtörténeti értékeit
nemzeti park formájában őrizze meg. Ennek
eredményeként 1973-ban 51 ezer hektáron
létrejött Magyarország első nemzeti parkja,
melynek területe napjainkra már elérte a
82 ezer hektárt - ezzel ma az ország legnagyobb
összefüggő védett területe. A Hortobágyi
Nemzeti Park teljes egészében UNESCO Bioszféra
Rezervátum, közel egyharmada pedig nemzetközi
jelentőségű vizes élőhely, melynek
védelmét a Ramsari Egyezmény külön
biztosítja.
A
kiaszott szikes puszta láttán nehéz elhinni,
hogy e táj arculatát döntően a vizek
formálták. A Hortobágy sekély mélyedéseinek
nagy része a jégkorszak végétől
a XIX. század közepéig a Tisza és
a Berettyó szabad árterülete volt, melyek
vize gyakran öntötte el a területet, hordalékával
termékeny talajtakaró feltételeit biztosítva,
míg néhány helyen a víz akár
egész éven át megmaradt, vizenyős területeket,
tocsogókat, mocsárrendszereket létrehozva.
Honfoglaló őseink egy nagy kiterjedésű
mocsarakkal, szikesekkel, rétekkel tarkított tájat
találtak itt.
Az
ember jelenléte e térségben már
a fiatalabb kőkorszakban is bizonyítható:
elsősorban a réz- és bronzkor folyamán
emelték a (köznyelv által kunhalmoknak nevezett)
kurgánok nagy részét. A kurgánok
mesterséges eredetű, tájképi, régészeti,
botanikai, zoológiai és kultúrtörténeti
szempontból kiemelkedően fontos mesterséges
eredetű képződmények - lakódombok,
sírhalmok, őrhalmok és határhalmok.
Méretük változó: átmérőjük
20-90 méter, relatív magasságuk 0,5-12
méter. Alaprajzuk többnyire a körhöz közelítő
ovális.
A
középkorban a falvak kialakítása jelentette
e tájon az ember legmarkánsabb tájképi
beavatkozását - erről ma már csak néhány
templomrom tanúskodik. Az Alföldön keresztülvezető
fontos kereskedelmi útvonalak (mint például
az erdélyi sóbányák kincsét
szállító "sóút")
mentén épültek fel 10-12 kilométerenként
- többségében a XVII. században -
az utazókat kiszolgáló csárdák,
valamint a vízborítás idoszakában
a közlekedést megkönnyítő hidak.
Ezek egy híres utóda és legismertebb példája,
mely a Hortobágy egyik szimbólumává
is vált, az 1827-ben megépített Kilenclyukú-híd.
Szintén a magyar puszta szimbólumaként
ismeretesek az eredetileg az állatok itatására
szolgáló gémeskutak.
Az
1846-os év hozta meg a Puszta életében
a legjelentősebb változást: megkezdődött
a Tisza szabályozása. Ezt követően a
kanyarulataitól megfosztott, gátak közé
kényszerített folyó egyrészt nem
öntötte el többé termékeny iszapjával
a Hortobágy laposait, másrészt pedig nem
táplálhatta közvetlenül a holtágak
és távolabbi területek mocsárvilágát
sem. Ez a szikesek kiterjedéséhez vezetett. E
gondon az 50-es évektől ismételt beavatkozással
igyekeznek segíteni: a Hortobágyot csatornákkal
hálózták be.
A
táj területének döntő hányadát
ma természetes élőhelyek - sziki gyepek és
sziki legelők, löszpuszták, ártéri
erdők és ligetek - képezik, valamint egy mocsarakból,
tavakból és holtágakból álló
"vízország" alkotja, a mozaikos talajviszonyoknak
köszönhetően változatos és gazdag
növény- és állatvilággal. A
területnek viszonylag kisebb hányadát borítják
mesterséges vizes előhelyek (a halastavak összterülete
6 ezer hektár), ezek mégis nagy jelentőségűek,
mivel együttesen a világ egyik legnagyobb mesterséges
halastórendszerét alkotják.
Ha
a Hortobágy állatvilágáról
esik szó, először talán mindenkinek a
szilaj állattenyésztéssel meghonosodó
szürke marha és rackajuh, valamint a mangalica sertés
és a nóniusz ló jut az eszébe. A
Hortobágy azonban nemzetközileg is kiemelt fontosságát
sajátos madárvilágának köszönheti.
A mocsarak és halastavak a madarak fészkelésének
és vonulásának európai jelentőségű
helyszínei: eddig 342 madárfaj előfordulását
regisztrálták itt, melyek közül ezidőtájt
152 fészkel is a Nemzeti Parkban. A Magyarországon
átvonuló darvak 95 %-a a Hortobágyon megpihenve
repül tovább, az eddig megfigyelt legnagyobb éjszakázó
darutömeg 55 ezer madarat számlált. A daru-
és vadlúdvonulás az itteni madárvilág
életének egyik legszebb, nemzetközi hírű
látványossága. Ez az élettere Közép-Európa
legnagyobb kanalasgém-állományának
és számos más gémfajnak, a batlának
és kárókatonáknak, valamint igen
fontos költő- és vonulóhelye számos
énekesmadárfajnak.
GALÉRIA
