Az
Ezeréves Pannonhalmi
Bencés Főapátság
és közvetlen természeti környezete
(1996)
Kulturális kategória |
|
A
valamikori "Pannónia szent hegyének"
(Mons Sacer Pannoniae) monostora és a benne élő
szerzetesközösség egyidős a magyar államisággal,
ezért a magyar kultúra kivételes fontosságú
részének tekinthető. Egy évezred lenyomata
a Kisalföldből kiemelkedő, 282 m magyas hegy tetején
álló és a tájegységet uraló
Főapátság történelmi épületegyüttese
is: bemutatja hazánk 1000 éves történetének
különböző építészeti
stílusait.
A
pannonhalmi Bencés Főapátság tehát
mind építészeti struktúrájában,
mind eszmevilágában az évezredes, folyamatos
használat alatt fejlődött, a még ma is
aktív keresztény monostorok egyik egyedülálló
példája, melynek szerzetesközössége
tágabb környezetében, azaz egész Közép-Európában
hozzájárult a kultúra fejlesztéséhez
és a kereszténység terjedéséhez.
Mivel a bencés szerzetesek mindenkor a térség
országai és nemzetei közötti béke
elérésére törekedtek, tulajdonképpen
az UNESCO szellemisége korai harcosainak tekinthetők.
Ezek azok a kiemelkedő, egyetemes értékek,
melyekkel a Főapátság 1996-ban (alapításának
1000. évfordulóján) kiérdemelte
felvételét az UNESCO Világörökségi
Listájára.
996-ban
Géza fejedelem meghívására a nyugati
szerzetesség megalapítója, Szent Benedek
követői érkeztek ide cseh s német földről,
valamint Itáliából és alapították
meg a monostort, melyet röviddel később Szent
István látott el birtokokkal és privilégiumokkal.
Az általa 1002-ben kiállított kiváltságlevélben
nem csak az adományokat rögzítették,
hanem a király szándékát is, mely
a bencéseket arra szólítja fel, hogy naponta
imádkozzanak "pro stabilitate regni nostri",
azaz az ország fennmaradásáért,
sértetlenségéért - a szerzetesek
mind a mai napig eleget tesznek első királyunk óhajának.
A
tatárok ostromát ugyan sikerült visszaverni,
a török hódoltság idején azonban
többször kellett a szerzetesközösségnek
hosszabb-rövidebb időre elmenekülnie. A romos
monostorban Pálfy Mátyás főapát
(1638-1646) kezdett új életet tíz szerzetessel.
A következő "csapás" a felvilágosodás
korában érte Pannonhalmát: II. József
király 1786-ban beszüntette az összes bencés
kolostor működését. 1802-ben viszont
- ismét uralkodói parancsra - újjászervezték
a rendeket, azzal a feltétellel, hogy részt vállalnak
az oktatásban. Ily módon intézményesítették
azt, amit a szerzetesek mindig is feladatuknak tekintettek és
évszázadok óta gyakoroltak is.
A
pannonhalmi Főapátság hazánkban jelenleg
a bencés hagyományokat követő, klasszikus
monostorelrendezés egyetlen épen maradt példája.
A templom déli oldalára épült a kerengő,
mely körül a monostor élete zajlott. Ezt a
két épületrészt köti össze
a templom déli főkapuja, a különleges szépségű
"Porta speciosa". Az, hogy a templom "szép
kapuja" nem a külső térbe, hanem a kerengő
felé nyílik, azt bizonyítja, hogy a templomot
elsősorban a szerzetesek és nem a zarándokok
számára építették. A kerengő
melletti keleti épülteszárnyban lehetett
a káptalanterem, a déli oldalon volt a refectorium
(ebédlőterem), emellett pedig a melegedőszoba
(mivel a középkori monostorokban nem fűtötték
a lakószobákat). A nyugati szárnyban műhelyek
és írószobák (scriptorium) voltak,
a hálóhelyiségek pedig az emeleten helyezkedtek
el.
Az
apátsági templomban román, korai gót,
késői gót és reneszánsz elemek
egyaránt felfedezhetők. A XI. századi, első
épület egy tűzvészben elpusztult és
a XII. századi épület jelentős méretű
maradványai is csak a mai templom falaiban találhatók
meg. A ma látható bazilika kialakulásának
legjelentősebb korszaka a XIII. század-ban Uros apát
(1207-1243) kormányzásának ideje. Hatalomra
kerülésének első éveiben kezdődhettek
az építkezések, a befejezés a felszentelésrol
szóló oklevél alapján 1224-re tehető.
A
monostor életében a következő jelentős
építési idoszak Mátyás király
nevéhez fűződik: a XV. század végén
épült többek között a mai kerengő,
a Szent Benedek-kápolna és valamennyi szentély
késői gót boltozata. A reneszánsz épületplasztika
a Szűz Mária-kápolnán és a templom
északi kapuján figyelhető meg. A török
hódoltság után a XVIII. században
Sajghó Benedek főapát (1722-1768) építtette
fel a monostor ma is álló barokk épületeit
- a kolostor jelenlegi kiszolgáló és lakóhelyiségeinek
nagy részét, melyek közül művészettörténeti
szempontból az új ebédlőterem érdemli
a legnagyobb figyelmet. A XIX. század első évtizedeiben
épült a klasszicista torony és a könyvtár
épülete, a XX. században pedig a gimnázium
és a diákotthon olaszos jellegű épülettömbje.
Az
apátság tehát már kizárólag
építészeti szempontból is megérne
egy látogatást, gazdag művészeti és
tudományos gyűjteményei pedig tovább
emelik értékét. Könyvtára több
mint 300.000 kötettel ma a világ legnagyobb bencés
gyűjteménye. A Főapátsági Levéltár
számos, értékes dokumentumának leghíresebb
darabja a legrégibb magyar (és egyben finnugor)
írásos nyelvemlék, a tihanyi apátság
1055-ös alapító oklevele. A monostor képtára,
metszettára, numizmatikai gyűjteménye, régiségtára
és kincstára szintén jelentős. Történelmi
információkkal és művészeti
benyomásokkal telve a monostor arborétumában
kapcsolódhat ki a látogató, ahol közel
400 növényfajt gondoznak.
GALÉRIA
