Hollókő
ófalu és táji környezete (1987)
Kulturális kategória |
|
A
Világörökség Bizottság 1987-ben
a magyarországi várományos helyszínek
közül Budapest mellett elsőként a Nógrád
megyei palóc falut, Hollókot vette fel a Világörökségi
Listára. A legfontosabb feltételnek, azaz az egyedi
és egyetemes jelentőségnek Hollókő
azzal tett - és tesz - eleget, hogy a XVII-XVIII. században
kialakított falu a hagyományos településforma,
a tradicionális építészet és
a XX. századi mezőgazdasági forradalmat megelőző
falusi élet páratlan példája, melyet
sikerült eredeti állapotában megőrizni.
Hollókő szelíd és harmonikus szimbiózisban
fejlődött a természettel és napjainkra
sem vált szabadtéri múzeummá: mindmáig
élő, lakott település, melynek hagyományőrző
lakói az épületek egy részét
jelenleg is rendeltetésszerűen használják.
A
falu története a XIII. századig nyúlik
vissza, mivel a tatárjárás után
épült fel a Szár-hegyen a vár. A sziklára
épített erődítményhez egy réges-régi
legenda fűződik, mely a helyiek szerint a település
nevére is magyarázatot ad. Történt
egyszer, hogy bizonyos Kacsics András - a XII. századtól
ténylegesen a Kacsics nemzetség tagjai voltak
ezen a területen a földesurak - elrabolta a szomszédos
földesúr szépséges asszonyát,
s épülő várába zárta. Az
asszony dajkája azonban, aki "mellékállásban"
boszorkány volt, szövetkezett az ördöggel,
és rávette ot, hogy fiai változzanak hollóvá,
és az asszonyt körülvevő erődítményt
kőről kőre lebontva szabadítsák ki
őt. A hollófiak így is tettek, ám -
becsületükre legyen mondva - nem szórták
csak úgy szerteszét a köveket, hanem egy
közeli bazaltsziklán új várat raktak
belőlük. Ez lett aztán Hollókő vára.
Mivel
a korabeli oklevelek jobbára csak a várat említik,
a faluról a középkorból pusztán
az a tény ismert, hogy már a XIV. század
első felében egyházas hely volt. A török
hódoltság idején sok más településhez
hasonlóan Hollókő is elnéptelenedett:
1715-ben mindössze három adóköteles
háztartásról szólnak a vármegyei
összeírások. Újratelepítése
viszont hamarosan megtörténhetett, hiszen 1720-ban
már nemes községként szerepelt a nyilvántartásban
(ez azt jelentette, hogy lakói mentesültek az adófizetés
kötelezettsége alól). A környék
kedvezőtlen termőhelyi adottságai miatt hosszú
időre megrekedt a település fejlődése.
A
településen többször pusztított
tűzvész, mivel a házakat fából
építették, alapozás nélkül,
és könnyen gyulladó zsúptetővel
fedték, a szabad tűzhelyek felett pedig kémény
helyett csak füstlyukakon szellőztettek. Az 1909-es
nagy tűzvész jelentette a fordulópontot: az
immár vályogfalú házakat kőalapra
emelték, és szarufás tetőszerkezettel,
cserépzsindellyel fedték, megőrizve eredeti
formájukat. A mind a századelő hangulatát,
mind az ősi palóc népi építészeti
stílus emlékeit magán viselő Ófalu
1911-re nyerte el mai arculatát.
Hollókő
a régiót jellemző, egyutcás falutípust
képvisel, melynek alapstruktúráját
a központi útra merőlegesen, keskeny szalagtelkeken
elhelyezkedő házak kettős vonala jelenti. A palóc
településeken a nagycsaládok szokás
szerint egyetlen telekre építkeztek, és
a család létszámának növekedésével
az utcára néző első ház mögött
egyszerűen egy újat emeltek. A falu központjában,
a domb tetején kialakított "szigeten"
áll a kis fatornyos, zsindellyel fedett templom, melyet
1889-ben közadakozásból építettek.
Az épület kivételesen jó állapota
és egyszerűségéből fakadó
szépsége miatt valóságos kis ékkő.
A
ma nem egészen 400 lelket számláló
település közepén elhelyezkedő műemlékcsoport
összesen 67 védett épületet foglal magába
- ezek többnyire földszintes, kontyolt nyeregtetős
parasztházak, melyek homlokfalát az utca és
az udvar felől is áttört faragással díszített
faoszlopos, deszkamellvédes tornácok ("hambitusok")
szegélyezik. A hagyományos palóc házak
többnyire három helyiségből állnak:
a tornácról közvetlenül a pitvarba,
azaz a konyhába lépett az érkező, ahonnan
az utcafront felé a tisztaszoba nyílt, melyet
a ház ura lakott családjával, hátrafelé
pedig az éléskamra, melyben a gabonát tárolták,
és ez volt az idősek hálóhelye is.
A
falu lakói - 70 százalékuk nyugdíjas,
az átlagéletkor 50 év felett van - a hollókoi
hagyományok túlnyomó részét
ma is gyakorolják. Ünnepi alkalmakkor (melyek közül
a falu számára legfontosabb a húsvéti
ünnepségek sorozata) ismét felöltik
kézzel szőtt és hímzett népviseletüket.
A tradicionális női öltözék a tarka
színű szoknya, mely alatt munkához általában
csak kettő, nagyobb ünnepeken viszont akár 20
alsószoknyát is viseltek. A fehér vászon
ingváll fölé színes - az ünnepi
viselethez gazdagon hímzett - "lajbit" öltöttek,
de a palóc lányok és asszonyok legszembetűnőbb
ékessége a színes szalagokkal, gyöngybefűzéssel
készített főkötő volt.
Hollókő
tehát mindmáig a múlt egy eredeti állapotában
megőrzött szelete, és ez legértékesebb
kulturális kincseink közé emeli. Kicsi és
nagy, idős és fiatal számára egyaránt
tanulságos, emlékezetes ellátogatni a kis
palóc faluba.
GALÉRIA
